Blogolj!

Rihanna 1,5 milliárddal segíti a koronavírus elleni küzdelmet


Rihanna a nagyszüleiről elnevezett Clara Lionel Alapítványa által, 5 millió dollárt (több mint 1,5 milliárd forint) adományoz a koronavírus-járvány károsultjainak.

Mint arról a külföldi híradások is beszámoltak, az alapítvány az 5 millió dollárt több szervezet között fogja szétosztani: az adomány egy része az egészségügyi dolgozók kapják, emellett azonban az élelmiszerbankok felszereléseire és a fejlődő országok orvosi eszközeire is jut a pénzből.

Nem számít ki vagy és hol élsz, a világjárvány mindannyiunkra hatással van. A legnagyobb veszélyben lévők számára a legrosszabb pedig még csak most következik. Tudjuk, hogy a legnagyobb fegyver a vírussal szemben a felkészültség. A járvány frontvonalában dolgozó egészségügyi dolgozók és a marginalizált közösségek védelme világszerte gyors cselekvést követel, most azonnal.

- írja a Clara Lionel Alapítvány közleményében.

Természetesen nem Rihanna az első a hírességek közül, aki nagyobb összeggel segíti a koronavírus elleni harcot, legutóbb Ryan Reynolds és felesége, Blake Lively adományozott 1 millió dollárt (320 millió forint) az amerikai és kanadai élelmiszerbankoknak.

(Borító: popsugar.co.u)

https://avilagnemeleg.blogstar.hu/./pages/avilagnemeleg/contents/blog/92244/pics/lead_800x600.jpg
#ezttudnodkell,adomány,koronavírus,Rihanna
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?